Az emberiség történelmében szoros összefüggés mutatkozott a háborúk és az egyetemes tudásanyag között. Napjainkig ezt senki nem kérdőjelezte meg. A háborúk az emberi történelem velejárói voltak mindig is, és a csatározásokat társadalmilag szükségesnek tekintették, illetve gyakran gazdasági okokkal magyarázták.
A polgárok kötelesége és kiváltsága is volt a közösségükért folytatott, legjobb tudásuk szerinti küzdelem. Epikus költemények és díszes szobrok állítanak emléket a győzedelmes háborúknak az emberi kultúrában.
A mitológiában és a régi mondákban maguk az istenek hoztak létre új fegyvereket, ami azt mutatja, hogy milyen nagy becsben tartották az ősi emberi társadalmak a fegyverkészítést.A tudósoknak társadalmi kötelességük a fegyverfejlesztés. Mindaddig amíg a harcosokat tekintik egy közösség vezetőinek, és a háborúzást alapvető társadalmi szükségességként kezelik, a tudósoknak készen kell állniuk a hadsereg erejének növelésére. Gyakran a technológiai és ipari újdonságok a katonai igényekből születtek.
A nagy matematikus, Arkhimédész számára minden olyan tevékenység, amely valamilyen tárgy előállítását célozta meg teljesen érdektelen volt, mivel életét a tiszta tudománynak kívánta szentelni.
II. Hierón szürakuszai király egy kis erőszakkal rávette Arkhimédészt, hogy az elmélettől eltávolodva építsen védekezésre és támadásra alkalmas fegyvereket. Ezeknek a fegyvereknek a segítségével időszámításunk előtt 212-ben sikerrel védték Szürakuszát Marcellus római serege ellen, aki csak 8 hónap elteltével tudta bevenni a várost.
Ptolemaiosz uralkodása alatt, az időszámításunk előtti III. és II. században Alexandria a tudományos kutatások fellegvárává vált, ahol többek között katonai technológiát is oktattak. Az alexandriai kutatók azon versenyeztek, hogy ki tud minél gyorsabban az elméleti tudásból gyakorlati alkalmazást faragni.
A római birodalom létrehozásához évszázadokig tartó háborúskodásra volt szükség egész Európában, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában, de a tudósok ehhez semmilyen komolyan vehető új technológiával nem járultak hozzá. A fejlesztések katonai környezetből és a tábornokoktól származtak, akik gyakran nagyon jó szervezők voltak. Vitruvius (i.e. I. század) and Vegetius (VI. század) értekezéseikben alexandriai harcigépeket mutatnak be, amelyek tudományos alapelveken nyugszanak: a szerzőket természetesen elsősorban a hadsereget érintő szervezési és adminisztratív problémák foglalkoztatták.
A tudósok és az iparosok tevékenységének nem volt közös pontja a középkorban sem a keresztény, sem pedig az arab világban. A tudomány és a mechanikai alkalmazások fejlődése nem tudta egymást segíteni.
A helyzet a XIII. században kezdett megváltozni, amikor Raimondo Lullo, Robert Grossetestes és Roger Bacon a kísérletek tudományban történő alkalmazásának fontosságát és a mérnöki alkotások elméleti alapjainak megalkotását hangsúlyozták. Villard de Honnecourt, Guido da Vigevano és Conrad Keyser testesítették meg a XIV. század elején az új, elméletben képzett katonai mérnököt.
Az olasz reneszánsz emberei művészek és iparosok, humanisták és katonák voltak egyben, akiknek az volt a meggyőződésük, hogy mindenre képesek.
Leonardo da Vinci Ludovico Sforza-nak, Milánó uralkodójának írt levelében önmagát nem művészként, hanem csiszolt mérnökként definiálja, aki a harcművészetek minden ágában szakértő. A fegyverekről, erődítményekről és berendezésekről készített tanulmányai a mérnökség és a művészet gyöngyszemeinek számítanak ma is.
Galilei a matematikát a tudományos érvelés fontos eszközének tartotta, de felismerte, hogy minden elmélet igazolására érdemes kísérleteket is végezni. Vonzották a technikai problémák, és amikor meghívták a velencei fegyvergyárba számos tengerészeti és katonai kutatásba és fejlesztésbe kapcsolódott be. A geometriai és ballisztikai tudását támadó és védekező eszközök készítésében kamatoztatta.
A hajózási órák, amelyek lehetővé tették a hosszúsági fokok meghatározását, egyengették az európai országok útját abban, hogy hatalmukat kiterjesszék, és a világ egymástól távoli pontjain kolóniákat hozzanak létre.
Christiaan Huygens a newtoni mehcanika alkalmazásával igen pontos ingaórát alkotott 1656-ban a csillagászati kutatásait segítendő. Az 1680-as években pedig egy tengerészeti órán dolgozott a Holland Kelet-indiai Társaság megbízásából. Az első nagypontosságú hajózási órát John Harrison készítette az 1730-as években Londonban.J. Harrison H1 tengerészeti órája (the National Maritime Museum, Greenwich, Anglia).
A hosszúsági fok meghatározásának problémája1714-ben a brit kormány 20000£-ot ajánlott fel annak, aki képes megalkotni egy olyan szerkezetet, amivel fél fokos (időben 2 perc) pontosságú hosszúsági fokmérés elvégezhető. Sokan ezt a feladatot lehetetlennek tartották. John Harrison (1693-1776) egyre jobb és jobb órákat szerkesztett, míg végük sikerült elérnie a kívánt pontosságot.
A XVIII. és a XIX. században több európai országban alapítottak katonai iskolákat (elsőként az olasz Torinóban 1739-ben, majd a francia Méziéres-ben 1748-ban), ahol a mérnöki hadtest tisztjeit képezték. Napóleon seregének (Grande Armée) sikerei meggyőzték az európai uralkodókat, hogy a hadműveletek hatékony technikai támogatása fontos, így sorra alapították a katonai iskolákat Poroszországban (1816), Svédországban (1818), Belgiumban, Spanyolországban, stb.
Ebben az időben a műszaki iskolák is a katonai szervezetek irányítása alatt álltak, a tanárok többsége katona volt, nagyon kevés tudóst és akadémikust vontak be ebbe a munkába.
A XIX. században új szereplő jelent meg az alkalmazott kutatások területén, a nagy ipari cégek elsőként az Egyesült Államokban, majd Németországban bekapcsolódtak a fejlesztésekbe.
A katonai célú ipari ágazat tekintetében a kémia például kritikus szerepet töltött be. A trinitrotoluol (TNT) 1863-as felfedezése és az Alfred Nobel által 1867-ben megalkotott dinamit borzasztó következményekkel járt az elkövetkező háborúk során.
A robbanószerek tömeges használata az első világháborús csatatereken szükségessé tette a gyártás optimalizálását és új technológiák kifejlesztését. Németországban Fritz Haber a kémiai háborút segítő kutatószervezetet hozott létre, amelybe mind katonai, mind pedig civil tudósokat meghívott. Az első világháborúban olyan kémai szereket használtak, mint a klórgáz (1915), a mustárgáz és a foszgén (1917), amelyek alkalmazása 1400000 ember halálával járt.A francia Schneider et Cie vállalat pavilonja az 1900-as párizsi világkiállításon. Az 1836-ban alapított cég a két világháborúban jelentős fegyvergyárként funkcionált, a II. világháború után pedig Schneider Electric néven működött.
Az első világháború számos újítást hozott magával, mint például a gyógyszeres dobozok használata a csatatereken, lángszórók, kémiai fegyverek, légi bombázások, távolsági tengeralattjárók, stb. Azonban ezek az újítások nem jártak együtt új katonai taktikákkal. A katonák a hagyományos módon harcoltak, így a seregeknek irtózatos veszteségeket kellett elszenvedniük az új technológiák miatt. A katonai vezetés konzervatív és lassú volt az alkalmazkodáshoz.
Másrészt a történelemben először a tudományos szervezetek támogatására is szükség volt a katonai erőfeszítések sikeréhez, és az állam a tudományos intézetek minisztériuma által átvette a fejlesztések felelősségét és az irányítást a tudományos kutatás felett. Azóta a tudomány és az ipar a kormányok felé egyre inkább elszámolással tartozik a pénzügyi támogatások ellentételezéseként.
Marie Curie, amint lelép a francia hadsereg egy radiológiai járművéről. Az első világháború alatt ő alapította az első katonai radiológiai központot.