Az emberiség történelmében szoros összefüggés mutatkozott a háborúk és az egyetemes tudásanyag között. Napjainkig ezt senki nem kérdőjelezte meg. A háborúk az emberi történelem velejárói voltak mindig is, és a csatározásokat társadalmilag szükségesnek tekintették, illetve gyakran gazdasági okokkal magyarázták.

Lákis elpusztítása-alabástromtábla Szín-ahhé-eriba király (uralkodott i.e. 704-681 között) palotájából.

A polgárok kötelesége és kiváltsága is volt a közösségükért folytatott, legjobb tudásuk szerinti küzdelem. Epikus költemények és díszes szobrok állítanak emléket a győzedelmes háborúknak az emberi kultúrában.

A mitológiában és a régi mondákban maguk az istenek hoztak létre új fegyvereket, ami azt mutatja, hogy milyen nagy becsben tartották az ősi emberi társadalmak a fegyverkészítést.

A tudósoknak társadalmi kötelességük a fegyverfejlesztés. Mindaddig amíg a harcosokat tekintik egy közösség vezetőinek, és a háborúzást alapvető társadalmi szükségességként kezelik, a tudósoknak készen kell állniuk a hadsereg erejének növelésére. Gyakran a technológiai és ipari újdonságok a katonai igényekből születtek.

A nagy matematikus, Arkhimédész számára minden olyan tevékenység, amely valamilyen tárgy előállítását célozta meg teljesen érdektelen volt, mivel életét a tiszta tudománynak kívánta szentelni.

II. Hierón szürakuszai király egy kis erőszakkal rávette Arkhimédészt, hogy az elmélettől eltávolodva építsen védekezésre és támadásra alkalmas fegyvereket. Ezeknek a fegyvereknek a segítségével időszámításunk előtt 212-ben sikerrel védték Szürakuszát Marcellus római serege ellen, aki csak 8 hónap elteltével tudta bevenni a várost.

Giulio Parigi Arkhimédész találmányai: égő tükrök és vaskéz (firenzei Uffizi képtár).

Ptolemaiosz uralkodása alatt, az időszámításunk előtti III. és II. században Alexandria a tudományos kutatások fellegvárává vált, ahol többek között katonai technológiát is oktattak. Az alexandriai kutatók azon versenyeztek, hogy ki tud minél gyorsabban az elméleti tudásból gyakorlati alkalmazást faragni.

Ktészibiosz (alkotott i.e. 285–222), iskolaalapító, a gőzzel működő puska feltalálója, míg a bizánci Philón egy hajítógépet fejlesztett ki a mechanika alapelveit szigorúan alkalmazva.
Héron harcművészetekről írt értekezése többek között tüzérségi táblázatokat és elméleti megfontolásokon nyugvó harcigépeket mutat be.

Philón ostromgépe egy XI. századi görög kódexben.

A római birodalom létrehozásához évszázadokig tartó háborúskodásra volt szükség egész Európában, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában, de a tudósok ehhez semmilyen komolyan vehető új technológiával nem járultak hozzá. A fejlesztések katonai környezetből és a tábornokoktól származtak, akik gyakran nagyon jó szervezők voltak. Vitruvius (i.e. I. század) and Vegetius (VI. század) értekezéseikben alexandriai harcigépeket mutatnak be, amelyek tudományos alapelveken nyugszanak: a szerzőket természetesen elsősorban a hadsereget érintő szervezési és adminisztratív problémák foglalkoztatták.

A tudósok és az iparosok tevékenységének nem volt közös pontja a középkorban sem a keresztény, sem pedig az arab világban. A tudomány és a mechanikai alkalmazások fejlődése nem tudta egymást segíteni.

A helyzet a XIII. században kezdett megváltozni, amikor Raimondo Lullo, Robert Grossetestes és Roger Bacon a kísérletek tudományban történő alkalmazásának fontosságát és a mérnöki alkotások elméleti alapjainak megalkotását hangsúlyozták. Villard de Honnecourt, Guido da Vigevano és Conrad Keyser testesítették meg a XIV. század elején az új, elméletben képzett katonai mérnököt.

Az olasz reneszánsz emberei művészek és iparosok, humanisták és katonák voltak egyben, akiknek az volt a meggyőződésük, hogy mindenre képesek.

Brunelleschi, Jacopo Fontana, il Taccola, Valturio, Leon Battista Alberti, Filarete, Francesco di Giorgio Martini, és sokan mások figyelmüket gépek, fegyverek és erődítmények megalkotására koncentrálták, hogy az új lőfegyvereket minél hatékonyabban ki tudják használni. Azt akarták megmutatni, hogy az emberi intelligencia bármilyen kihívással szembe tud nézni és meg tud vele küzdeni, művészetet és kultúrát hozva létre mindennel kapcsolatban.

Leonardo da Vinci Ludovico Sforza-nak, Milánó uralkodójának írt levelében önmagát nem művészként, hanem csiszolt mérnökként definiálja, aki a harcművészetek minden ágában szakértő. A fegyverekről, erődítményekről és berendezésekről készített tanulmányai a mérnökség és a művészet gyöngyszemeinek számítanak ma is.

Galilei a matematikát a tudományos érvelés fontos eszközének tartotta, de felismerte, hogy minden elmélet igazolására érdemes kísérleteket is végezni. Vonzották a technikai problémák, és amikor meghívták a velencei fegyvergyárba számos tengerészeti és katonai kutatásba és fejlesztésbe kapcsolódott be. A geometriai és ballisztikai tudását támadó és védekező eszközök készítésében kamatoztatta.

Támadás egy erőd ellen - Galilei, All’architettura militare.

A hajózási órák, amelyek lehetővé tették a hosszúsági fokok meghatározását, egyengették az európai országok útját abban, hogy hatalmukat kiterjesszék, és a világ egymástól távoli pontjain kolóniákat hozzanak létre.

Christiaan Huygens a newtoni mehcanika alkalmazásával igen pontos ingaórát alkotott 1656-ban a csillagászati kutatásait segítendő. Az 1680-as években pedig egy tengerészeti órán dolgozott a Holland Kelet-indiai Társaság megbízásából. Az első nagypontosságú hajózási órát John Harrison készítette az 1730-as években Londonban.

J. Harrison H1 tengerészeti órája (the National Maritime Museum, Greenwich, Anglia).

A hosszúsági fok meghatározásának problémája
Ahogyan kelet felé haladunk, a helyi idő egy 15°-onként plusz 1 órát változik, míg nyugat felé ez éppen ellentétes. Ezért ha tudjuk a helyi időt két ponton a Földön, akkor a különbségükből meghatározhatjuk mekkora a két pont távolsága a hosszúsági fokokat tekintve. A 17. századi hajósoknak ez rendkívül fontos volt. A tartózkodási helyükön a Nap állásából meg tudták mondani a helyi időt, de szükségük volt egy másik referenciaidőre is, hogy a hosszúsági fokot ki tudják számolni.

1714-ben a brit kormány 20000£-ot ajánlott fel annak, aki képes megalkotni egy olyan szerkezetet, amivel fél fokos (időben 2 perc) pontosságú hosszúsági fokmérés elvégezhető. Sokan ezt a feladatot lehetetlennek tartották. John Harrison (1693-1776) egyre jobb és jobb órákat szerkesztett, míg végük sikerült elérnie a kívánt pontosságot.

A XVIII. és a XIX. században több európai országban alapítottak katonai iskolákat (elsőként az olasz Torinóban 1739-ben, majd a francia Méziéres-ben 1748-ban), ahol a mérnöki hadtest tisztjeit képezték. Napóleon seregének (Grande Armée) sikerei meggyőzték az európai uralkodókat, hogy a hadműveletek hatékony technikai támogatása fontos, így sorra alapították a katonai iskolákat Poroszországban (1816), Svédországban (1818), Belgiumban, Spanyolországban, stb.

Ebben az időben a műszaki iskolák is a katonai szervezetek irányítása alatt álltak, a tanárok többsége katona volt, nagyon kevés tudóst és akadémikust vontak be ebbe a munkába.

Az École Polytechnique hallgatóinak egyenruhája 1814-1815-ben. Az iskolát 1794-ben a matematikus Gaspard Monge alapította a francia forradalom alatt, és I. Napóleon uralkodása alatt vált katonai akadémiává 1804-ben. Az intézet jelenleg is a francia védelmi minisztérium felügyelete alá tartozik.

A XIX. században új szereplő jelent meg az alkalmazott kutatások területén, a nagy ipari cégek elsőként az Egyesült Államokban, majd Németországban bekapcsolódtak a fejlesztésekbe.

Ezzel a titkosítás és a tervezés is megjelent a kutatásban, új eljárásokat vezettek be, amelyekkel a tudósok hagyományos szabadságát korlátozták és nem engedték eredményeiket publikálni.

A katonai célú ipari ágazat tekintetében a kémia például kritikus szerepet töltött be. A trinitrotoluol (TNT) 1863-as felfedezése és az Alfred Nobel által 1867-ben megalkotott dinamit borzasztó következményekkel járt az elkövetkező háborúk során.

A robbanószerek tömeges használata az első világháborús csatatereken szükségessé tette a gyártás optimalizálását és új technológiák kifejlesztését. Németországban Fritz Haber a kémiai háborút segítő kutatószervezetet hozott létre, amelybe mind katonai, mind pedig civil tudósokat meghívott. Az első világháborúban olyan kémai szereket használtak, mint a klórgáz (1915), a mustárgáz és a foszgén (1917), amelyek alkalmazása 1400000 ember halálával járt.

A francia Schneider et Cie vállalat pavilonja az 1900-as párizsi világkiállításon. Az 1836-ban alapított cég a két világháborúban jelentős fegyvergyárként funkcionált, a II. világháború után pedig Schneider Electric néven működött.

Az első világháború számos újítást hozott magával, mint például a gyógyszeres dobozok használata a csatatereken, lángszórók, kémiai fegyverek, légi bombázások, távolsági tengeralattjárók, stb. Azonban ezek az újítások nem jártak együtt új katonai taktikákkal. A katonák a hagyományos módon harcoltak, így a seregeknek irtózatos veszteségeket kellett elszenvedniük az új technológiák miatt. A katonai vezetés konzervatív és lassú volt az alkalmazkodáshoz.

Másrészt a történelemben először a tudományos szervezetek támogatására is szükség volt a katonai erőfeszítések sikeréhez, és az állam a tudományos intézetek minisztériuma által átvette a fejlesztések felelősségét és az irányítást a tudományos kutatás felett. Azóta a tudomány és az ipar a kormányok felé egyre inkább elszámolással tartozik a pénzügyi támogatások ellentételezéseként.

Marie Curie, amint lelép a francia hadsereg egy radiológiai járművéről. Az első világháború alatt ő alapította az első katonai radiológiai központot.